A sintó ősi eredetű japán természeti vallás, az istenek követésének útja, ezt jelenti a Kami no Micsi japán kifejezés, illetve a sintó szó is, amely a kínai sen (szellem) és tao (út) japán kiejtés szerinti összevont alakja. A vallás érdekessége, hogy leírt tanoktól mentes, filozófiai és erkölcsi rendszer nélküli kultusz, nem tartalmaz semmilyen erkölcsi parancsolatot. Nem követeli a hívőktől hogy naponta imádkozzon, az is elég ha elmegy a templomi ünnepekre, és ajándékokat visz a szertartásokhoz.

Kezdetben a csak természet, később emberi tulajdonságokkal felruházott istenek, majd az ősök és a császár tiszteletén alapult. A császárt az istenek leszármazottjának tartották, ebből adódott a császár rajongó tisztelete. A nagy elődök, az ősök tisztelete, a felebaráti szeretet gyakorlása kötelessége a sintó vallás követőinek, mely a legnagyobb értéknek az emberi élet kiteljesedését tartja a világban. Úgy is szoktak fogalmazni, hogy a sintó az élet vallása, és gyökerei Japán őstörténetéig nyúlnak vissza. Legősibb és legalapvetőbb képzete, a kami (szellem, istenség) ma is meghatározó eleme a japán vallási gondolkodásnak. A sintó lényegében a természet istenítése, azt tanítja hogy a világon mindennek lelke van - a "kami" - amely lakhat fában, sziklában, vízben, lótuszvirágban, mindenben amivel a természettel szoros kapcsolatban álló japán emberek találkoznak. Ez a hit alakította ki a japánokban a természet iránti fogékonyságot, azt hogy gyönyörködni tudjanak a természet változatosságában, és örülni tudjanak szépségeinek. Kezdetben a szent helyek úgy alakultak ki, hogy a természetben egy-egy sziklát vagy fát kiválasztottak, kötéllel körbekerítették, és az volt a szentély. Később kis épületeket is emeltek, hasonlókat mint az 5. képen. A kami a sintó szerint mindenben benne lakozik, ám nem helyes istennek nevezni, hanem inkább tündér, szellem, lélek, ugyanis az istenekkel szemben nem halhatatlan. A kami kedve szerint lehet jó, gonosz, vidám, szomorú. Segíthetnek, de árthatnak is - ezért ajánlatos velük jóban lenni, elnyerni a jóindulatukat. Ezt megtisztulással, áldozati ajándékokkal, fohászkodással és tánccal igyekeznek elnyerni. Ha haragra gerjednek, okozhatnak bajt, balszerencsét, betegséget, sőt háborút. A kamik rangja nem egyforma, a nagy természeti erők, pl. a nap (Amateraszu) minősítése ómi-kami, ami nagy szellemet jelent, de a sziklák, fák, hegyek, madarak kamijainak általában nincs külön neve. A japánok hite szerint a kami nappal alszik és erőtlen. Ha mégis imát szeretnének mondani valamelyik szentély előtt, akkor a bejáratnál lógó haranggal, valamint tapssal fel kell ébreszteni, hogy felfigyeljen rájuk, és meghallgassa az imát. A harang hangja inkább a kolompéra hasonlít. Az ima elmondása előtt a hívek pénzadományt dobnak a szentély bejáratánál lévő gyűjtőbe.

A II. világháború előtt a sintoizmust államvallásnak tekintették, de az új alkotmány kimondja a vallásszabadságot, amely alapján egyik vallás sem kap megkülönböztetett szerepet. 1946-ban a császár is kihirdette, hogy lemond istenektől való származásáról. A sintó szentélyeket a bejáratuknál álló oszlopokra épített, tetején kettős gerendával lezárt kapuról (torii)  ismerhetjük meg, melyek a képeken is láthatók. A kapuk állítólag a szentélyek körül régen tartott kakasok "kakasülői" mintájára készültek. A cikk elején lévő képen Japán egyik legérdekesebb ilyen kapuja látható, mely Miyajima szigetén áll a tengerben, az Itsukushima Shrine tenger felőli bejáratánál. Nap közben, apály idején szárazon van, a turisták sétálnak alatta. Estére a dagály miatt lassan körülveszi a tenger. A kapuk mérete a legváltozatosabb, a kis szentélyek előtt álló kisebb kapuk alatt egy magasabb ember csak fejet hajtva fér el, de léteznek hatalmas kapuk is, melyek többször 10 méter magasak. A torikkal kapcsolatos legérdekesebb élményünk a Kyoto közelében lévő Inariban volt, ahol a Fushimi Inari Taisha körüli hegyen több ezer kisebb-nagyobb fa és kőkapu fogadott bennünket. A kapuk szinte egymást érték, és alagutakat alkottak. A szentélyekben többnyire egy szent tárgy található, pl. tükör, amely a hely valamely szentjének a lényegét (mitamáját) jelképezi.

A sintó esztétikai alapelve a tisztaság, mely szorosan kapcsolódik a japánok hazaszeretetéhez, életfelfogásához, önérzetéhez is. Mivel a szennyet a gonosszal azonosítják, ezért minden szertartás alapja a megtisztulás. Már a templomok bejáratánál is azonnal egy vízzel teli kő-medence fogadja a híveket (utolsó kép), amelyre hosszú fanyelű kanalak vannak készítve. Itt belépés előtt kezet és szájat öblítenek a hívek, hogy tisztán lépjenek be a szentélybe. Az istentisztelet általában néhány perces elmélyüléssel kezdődik, majd a hívek az oltárra helyezik áldozataikat, halat és rizsbort. Ezután könyörgés és tisztulási szertartás következik, amit a pap ősi rítus szerinte végez. A sintó hit a kötelező tisztálkodások egész rendszerét írja elő a híveitek. Érdekes adalék, hogy a sintó és a buddhizmus közötti határvonal néhol elmosódott, ezt mutatja, hogy számos buddhista istent sintó kamiként is tisztelni kezdtek. A sintó vallás követőinek száma meghaladja a 112 milliót.

   Vissza